Hétvégén rajt a bajnokságban: hátrább az agarakkal, szerényebben az egerekkel! PDF Nyomtatás E-mail
2010. február 28.

Már csak öt nap, és a hétvégén folytatódik a bajnokság, azaz elkezdődik a tavaszi idény. A rajt - szinte már hozzászoktunk - kicsit foghíjas lesz, hiszen az FTC-MTK és a Fehrévár-Felcsút mérkőzéseket majd csak később játsszák le, de azért már az első (tavaszi) fordulóban is érdekes meccsekre kerül sor, többek között az U19-s korosztályban a Vasas-Honvéd találkozóra (a részletes program az adott bajnokságnál felbukkanó "legfrissebb forduló" fülre kattintva tekinthető meg).
Természetesen mi továbbra is beszámolunk valamennyi összecsapásról, fordulónként egy-egy mérkőzésről pedig részletes tudósítást, interjúkat is magában foglaló összeállítással jelentkezünk.

Az idén egyébként jubilálunk, ugyanis ötödik évünkbe léptünk, hiszen első alkalommal 2005. augusztusában jelentkeztünk. Akkor indult honlapunk, a www.upfoci.hu.

"...gondoltunk egy nagyot, és - a felgyorsult életünkhöz, a média jövőjéhez igazodóan - beindítjuk, kizárólag az utánpótlással foglalkozó internetes portálunkat.
Bízunk benne, hogy terveink helyességét olvasóink érdeklődése igazolja (majd) vissza. Számítunk persze véleményükre és kritikájukra is.
Mi ezzel és így kívánjuk szolgálni labdarúgásunk jövőjét, reméljük sikerrel."
- írtuk akkori (be)köszöntőnkben.

Azt hiszem nem választottunk rosszul, mert igen sokan - sőt egyre többen - kíváncsiak az utánpótlás labdarúgás híreire, amit jelez az az egyetlen adat is, hogy honlapunkra naponta - átlagban több mint ezerkétszázan látogatnak (el). Ez számunkra azt jelzi, hogy terveink helyességét az olvasók érdeklődése valóban visszaigazolta.

Azzal a lehetőséggel is nagyon sokan élnek, hogy hozzászólhatnak az egyes témákhoz, megfogalmazhatják véleményüket, leírhatják kritikájukat is. Ám itt "álljunk meg egy szóra!"
Ugyanis sokan és sokszor bíráltak minket - személyes találkozások alkalmával - azért, hogy megjelennek olyan hozzászólások is, amelyek méltán sérthetik egyesek emberi méltóságát.

Magam is azt gondolom, hogy nem illik - például - egy női hozzászólót orális szex-szel hivatásszerűen pénzt kereső hölgyként emlegetni, amikor vitába szállnak az általa (le)írtakkal. Vagy nem illik pajkos szexuális tevékenységre buzdítani valakit - nota bene: saját édesanyjával - csak azért, mert véleménye eltér a mienktől. Vagy nem szükséges pejoratív összefüggésben származását fejére olvasni bárkinek, csak azért, mert mást gondol, mint mi.
Különös jellemre - sőt jellemtelenségre vall - ha mindezt úgy teszi valaki, hogy álnéven regisztrál, és saját magát sem vállalja!

Az is szomorú (bár természetes, hiszen a honlap lényegében róluk és nekik szól), hogy a trágár, sértő és elítétendő hozzászólók sorában nagyon sok a fiatal labdarúgó, pedig számukra minden szónál szebb "beszéd" is rendelkezésükre áll: a pálya, ahol megmutathatják, hogy mit tudnak, és ott bizonyíthatják, hogy nemcsak a szájukkal tudnak focizni, hanem a lábukkal is!

Úgy gondolom tehát, hogy célszerűbb lenne - valamennyi hozzászóló, véleményt kifejtő részéről - szerényebben vitatkozni, azaz: hátrább az agarakkal, szerényebben az egerekkel!

Többen azt javasolták, hogy egyszerűen szüntessük meg a hozzászólások lehetőségét, amellyel én magam nem értek egyet. Azt vallom, hogy ez is tükörképe az ifjúsági labdarúgásnak, a mai ifjúságnak és az őket körülvevő környezetnek (szakembereknek, szülőknek, nevelőknek, csapattársaknak).

Ám mivel több megfogalmazott véleménnyel - annak hangneme, stílusa és sértő tartalma miatt - magam sem értek egyet, holnaptól (március elsejétől) annyiban változtatunk, hogy minden megjelenhet a továbbiakban is, de saját - nyilván néhány esetben szubjektív - döntés alapján a "nyomdafestéket" nem tűrő, a klaviaturát csak mocskolódásra használó véleményeket 24 órán belül törölni fogjuk!
Abban reménykedem, hogy ezzel a józan többség is egyetért, és ez a változás nem visszafogja majd oldalunk látogatását, hanem éppen ellenkezőleg: növelni fogja azt!

Mindenkinek sportsikerekben gazdag tavaszi idényt kívánunk, és az utánpótlás labdarúgás előrelépését reméljük, amit továbbra is - szerény eszközeinkkel - szolgálni fogunk.

Kovács László
főszerkesztő

 

(Legközelebb - március 4-én - Sándor Csabával, a Debreceni VSC U19-s csapatának edzőjével készült - ebben a sorozatunkban az utolsó - interjúval jelentkezünk)


Találatok: 2226

Hozzászólások (43)
1. 2010-03-10 14:46
 
"odatenni"sorry kicsit pipa lettem.
 
Móni
2. 2010-03-10 14:43
 
Ez vicc!Állítólag Hevesi Tamás az U17 válogatott edzője!:( 
Miért nem lehet egy olyan volt focistát oda tenni,akire felnéznének a fiatalok,vagy aki valóban ért hozzá?!
 
Móni
3. 2010-03-05 22:27
 
Mely meccsek maradnak el holnap? ksöi
 
tm
4. 2010-03-05 22:24
 
Ponczók nem u-19-es válogatott? Ez valami vicc?
 
Ariza
5. 2010-03-05 22:03
 
Sipinici mit ---szol ijen butákkal mint ez a zozo? Ha ijen fiam lenne mint neked én mindennap napsütésben látnál a világot és dalolva járnám a várost. Nem kell itt foglalkozni, nem vezet elore. Hajár Kék-Fehérek, felnüttbe a legjobb 94-esekkel!
 
Jaymes
6. 2010-03-05 21:57
 
Benitez annál intelligensebb, hogy ebből problémát (cikket) csináljon (írjon), mert neki a szakma a lényeg!
 
Sipinici
7. 2010-03-05 19:09
 
Sipinici! Szerintem a szerkesztő akár még ki is nyílváníthatná, hogy kivel szimpatizál, hiszen "övé" a honlap! Én egyébként úgy érzem, a trágár szöveg-, zsidózás-, stb. terén szretne rendet. És ezt valóban megoldhatnák az itt megnyílvánulók, függetlenűl attól, hogy a szerkesztő kivel szimpatizál! A WC. hiánya nem csak őt zavarta/ja/, hanem sok mással egyetem engem is!!! A sok 100 millióba, a márvány lapok, olajfestmények mellé, már igazán beleférhetett volna egy "mozgó úrna"! Nem?? Nem tudom, R. Benitezre ha rájott a szükséglet, mit mondtak neki? :grin
 
zozó
8. 2010-03-05 18:09
 
Zozó! Nem állítottam, hogy az MFA-nál nem folyik jó munka, és hogy nincs jó foci (bár ez megint szubjektív, hogy kinek mi a jó foci)! De mint tudjuk a szakma tanulható, de a pedagógiához érzék kell... MÁS! Tudom, hogy rendkívül nehéz, sőt lehetetlen mindenki szájízének megfelelően tudósítani, de úgy gondolom elvárható lenne az objektivitás egy főszerkesztőtől, de ha nem, akkor legalább ne ennyire szembetűnően adjon hangot "pártállásának". Mert véleményem szerint igen is olaj a tűzre, ha személyes indíttatásból külön cikket képes írni arról, hogy az egyik akadémián csak a pályától néhány 100 méterre tudta elvégezni "kis dolgát" (bár ez másnak nem okozott problémát), de arról még említést sem tesz (nem hogy külön cikket írna), hogy egy másik akadémia szakmai vezetése- főleg tétmérkőzéseken- milyen minősíthetetlen stílust enged meg magának (pedig ez inkább a futballhoz tartozik, mint a WC kérdése). Egyikben a szálkát is meglátja, másikban a gerendát sem?!? És itt jön be a képbe az első írásom lényege, hogy csak duma, hogy rendet szeretne tenni az oldalon. És amíg az oldal neve "Magyar utánpótlás-foci portál", addig úgy gondolom joggal elvárható az objektív tudósítás, és majd mi eldöntjük, a főszerkesztő sugallata nélkül, hogy melyik csapattal szimpatizálunk akár realitásból, akár elfogultságból, akár más okból...
 
Sipinici
9. 2010-03-05 17:27
 
Mit élhet át egy vidéki faluban élő született tehetség amikor tudja hogy esélye sincs elkerülni ilyen helyre, másrészt lassan helyre kéne tenni ezeket a fiatalokat akik között egyre többnek nagy arca lett, mert ők nem futballisták még csak tanulják ezt a szakmát és sokan lesznek közülük munkanélküliek.
 
zz
10. 2010-03-05 16:00
 
Hát persze nem könnyű az akadémiai élet sehol így a Honvédnál sem. Van aki könnyebben viseli valaki nehezen vagy egyáltalán nem, mint volt rá példa is.
 
f


 
< Előző   Következő >

Hirdetések

Itt megtalálhatjátok az UPfoci.hu oldal hirdetőit. Klikkeljetek bátran ! :)

Partnereink

A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja
Joomla Toplista

Egyebek

Itt megtalálsz egy-két hasznos dolgot, hogy feliratkozz, kedvencekhez adj és kezdőlapot állíts...

UPfoci.hu Hírlevél-feliratkozás






Joomla School Template by Joomlashack
School Joomla Templates and Joomla Tutorials