Hírek, információk az ifjúsági labdarúgásról: kettős vereség Írországban, és képernyőn a fiatalok! PDF Nyomtatás E-mail
2010. február 12.

A héten megkezdte felkészülését az Európa-bajnoki elit selejtező körre az U17-s korosztályos válogatottunk. A csapat "új" szakvezetője, Tuboly Frigyes (aki egyébként eddig is segítője volt Zsivoczky Gyulának) Írországba látogatott kiválasztottjaival, és kétszer is megmérkőzőtt a vendéglátók csapatával - az eredményeket tekintve nem sok sikerrel.
Az első meccsre kedden (február 9-én) került sor, amelyen kétgólos vereséget szenvedtünk.
A találkozón az alábbi összetételű együttes játszott:

Dombó Dávid (Szombathelyi Haladás) - Poór Patrik (Liverpool FC), Tóth Ferenc (MTK Budapest), Tar Zsolt (Videoton FC - PFLA), Fejes János (Budapest Honvéd, MFA; Bodó Norbert, Szombathelyi Haladás - 75. perc) - Szolga Máté (Twente; Földes Milán, MTK Budapest - 55. perc), Paku Roland (Győri ETO FC; Papp Máté, Videoton FC, PFLA - a szünetben), Vécsei Bálint (Budapest Honvéd), Vass Patrik (MTK BUdapest) - Serfőző Bence (Győri ETO FC), Erdélyi László (Budapest Honvéd; Banka Szabolcs, Nyírsuli - 50. perc)

Kiegyenlített játékot hozott az első játékrész első fele, amelyben ugyan vezetéshez juthattak volna a hazaiak, de nem tették, mert a részükre megítélt büntetőt hárította Dombó Dávid.
Ami aztán nem sikerült a "tizenegyesről", az sikerült - még az első félidőben - messzebbről, amikor az írek - a 37. percben - szabadrúgásból előnyhöz jutottak.
A második negyven perc kezdetén mi játszottunk fölényben, de egyenlíteni nem sikerült, sőt a vendéglátók lőttek újabb gólt. A hajrában aztán örülhettünk annak, hogy ez maradt a vége...

Tuboly Frigyes, szövetségi edző: "Nagyon mély talajú pályán játszottunk, és ez ellenfelünknek kedvezett. Az első félidőben egyenrangú partnerei voltunk a házigazdáknak, akik szabadrúgásból szereztek vezetést. A második játkrész elején időnként jól futballoztunk, ám az írek kihasználták egyetlen hibánkat, és növelték előnyüket. A finisre elfáradtak játékosaim, és ekkor ellenfelünk fölénk keredekett. Most mindenki megtapasztalhatta, hogy nagyobb önbizalommal, többet vállalkozva kell játszani, mert különben nem érünk el sikert komoly nemzetközi mérkőzésen..." (MLSZ.hu)


Tegnap következett a visszavágó, amelyen már csak egy gól született, de ezt nem mi szereztük, így kettős vereséggel zárult a túra. A "visszavágón" az alábbi együttes lépett pályára:

Dombó Dávid (Szombathelyi Haladás) - Földes Milán (MTK Budapest; Poór Patrik, Liverpool FC - 20. perc), Tóth Ferenc (MTK Budapest), Tar Zsolt (Videoton FC - PFLA), Bodó Norbert (Szombathelyi Haladás) - Papp Máté (Videoton FC, PFLA), Adorján Krisztián (Liverpool FC; Erdei Gábor, Ferencváros - 70. perc), Vécsei Bálint (Budapest Honvéd; Paku Roland, Győri ETO FC - a szünetben) - Serfőző Bence (Győri ETO; Szolga Máté, Twente - 60. perc), Banka Szabolcs (Nyírsuli; Erdélyi László, Budapest Honvéd - a szünetben), Vass Patrik (MTK BUdapest; Fejes János, Budapest Honvéd - 50. perc)

A találkozón - a kapus kivételével - valamennyi "cserejátékos" szóhoz jutott, de ennek - a taktikai okokból, alapvetően a szünetben végrehajtott változások mellett - szomorú aktualitása is volt. Az egyébként elég kemény, néhol durva összecsapáson ugyanis már a 20. percben megsérült Földes Milán (az első diagnózis szerint a sípcsontja tört el), míg Adorján Krisztiánnak egy stopli szakította fel a fejbőrét, ezért kellett helyettük mást pályára küldeni.
Jellemző, hogy a meccset egy büntető döntötte el (a 60. percben) a hazaiak javára, annak ellenére, hogy csapatunk játszott jobban, több helyzetet dolgozott ki, de a kapuba egyszer sem sikerült betalálni.

Tuboly Frigyes, szövetségi edző: "Jelentősen jobban játszottunk, mint az első mérkőzésen, a középpályán masszívak voltunk, sok labdát szereztünk, de a befejezéseknél nem koncentráltunk megfelelően. Ellenfelünknek alig volt helyzete, de ezekkel jobban gazdálkodott, így újra győzött. A helyzetkihasználás terén egyértelműen fejlődnünk kell."  (MLSZ.hu)

Ezt bizony nem először halljuk, de - sajnos - a változást hetek, hónapok óta nem tapasztaljuk. Az különösen szomorú, hogy a hazai bajnokságban a góllövőlistákat vezető (Vass Patrik - U19, 15 gól; Serfőző Bence - U17, 13 gól és Erdélyi László - U17, 12 gól) a két nemzetközi mérkőzésen egyetlen gólra sem volt képes!


Válogatottunk Svájcban lép majd pályára az elit-körben, ahol ellenfelei - a házigazdák mellett - Németország és Szerbia lesznek. A találkozókra március 25-30 között kerül sor, és csak az első helyezett nyer jogot arra, hogy a nyolcas döntő résztvevője legyen, amelynek színhelye egyébként Liechtenstein lesz.
A csapatnak egyébként még egy alkalommal lesz lehetősége "összetartásra", március 2-6. között, és ekkor Horvátországban játszik majd két meccset.

 

A HLSZ-kupáról

Néhány mérkőzést játszottak az utóbbi időben, és az általunk eddig nem közölt találkozókon a következő eredmények születtek:

Budapest Honvéd (MFA) - Ferencváros 2-1, az U17-s korosztályban, amelyben az állás jelenleg a következő:


1. Budapest Honvéd (MFA) 3 1 0 17-5 10 pont
2. Vasas 2 1 2 11-8 7 pont
3. Újpest 1 1 1 1-7 4 pont
4. Ferencváros 0 1 3 4-13 1 pont


Az U16-s korosztályban:

Ferencváros - Vasas 1-2
Vasas - Budapest Honvéd (MFA) 1-1
Budapest Honvéd (MFA) - Ferencváros 3-1

A tabellán a helyzet a következő:

1. Budapest Honvéd (MFA) 3 1 0 18-5 10 pont
2. Vasas 3 1 1 9-6 10 pont
3. Újpest 0 1 2 5-10 1 pont
4. Ferencváros 0 1 3 4-15 1 pont

A háralévő mérkőzéseket az elkövetkezendő két hétben rendezik meg, amelyekről természetesen mi is beszámolunk, lesz amelyikről helyszíni riport formájában.

 

Indul a bajnokság!

Ma készült el a Magyar Labdarúgó Szövetségben az ifjúsági bajnokságok tavaszi "órabeosztása", többek között a kiemelt I. osztályé is.
A bajnokság március 6-án folytatódik, de az első fordulóból két mérkőzés - az U17-s korosztályos válogatott fentebb említett horvátországi mérkőzései miatt - biztos elmarad, konkrétan a Vasas-Honvéd (március 7-én játsszék le), és a Ferencváros-MTK BUdapest (erre március 10-én kerül sor). Még egy találkozót halasztanak: a Videoton-Felcsút meccset majd csak június 10-én rendezik meg, utóbbi együttesnek a bajnoki rajt idején esedékes külföldi szereplése miatt.

A 20. fordulóval egyidőben zajlik majd - az immár hagyományosnak mondható - Puskás-Suzuki kupa, ezért erről a játéknapról későbbre került a Felcsút-Honvéd (április 28-án lesz), és a Ferencváros-Békéscsaba találkozó (amelynek egyelőre nincs időpontja).

Újdonság, hogy a Sport Televízió kiemelt ifjúsági bajnoki meccseket is közvetíteni fog (az új televíziós szerződés szerint). A következő találkozók kerülnek képernyőre:
19. fordulóból: MTK Budapest - Videoton (PFLA) U19-s korosztály (később kijelölendő időpontban)
20. fordulóból: Videoton (PFLA) - Kaposvári Rákóczi U19-s korosztály, április 2.
23. fordulóból: Budapest Honvéd (MFA) - MTK BUdapest (SKA) U17-s korosztály, április 23.
27. fordulóból: Győri ETO - Kaposvári Rákóczi U19-s korosztály, május 21.
28. fordulóból: Budapest Honvéd (MFA) - Győri ETO U19-s korosztály, május 28.

Mindegyik mérkőzést a pályaválasztó csapat centerpályáján kell (le)játszani, és a találkozók pénteken 17.00 órától kerülnek sorra.

 

(Legközelebb - február 14-én - Major Gáborral, a Kaposvári Rákóczi U19-s csapatának edzőjével készült interjúval jelentkezünk)


Találatok: 3745

Hozzászólások (89)
81. 2010-02-12 19:44
 
Szolga Máté..benne mit látnak?:S
 
fdsa
82. 2010-02-12 19:01
 
Kedves edzőurak a válogatottban bérelt helyek vannak?csak azthallani nagyonjok voltunk egyenranguak csak éppen nemtudunk goltrugni.kényelmesek a támadok mert ugyis ottvagyok ha teljesitményem nullával egyenlő.nagyon sok jo támado vagy kozéppályás u17 futbalista van csak lehetoséget kéne adni nekik.ez nonszensz hogy nincs eredmény és mégis mindenki marad a vál 
ogatottban.ugynézki kirobbantatatlanok a csatárok eredmény nélkul.az lehet hogy a bajnokságban golerősek de nemzetkozileg semmi. azért mert lőtek a bajnokságban 14golt az azt jelenti hogy válogatott?kevesebb golal is lehet valaki nagyonjoformában aki igenis válogatott lehet.elkéne ezen gondolkodni uraim és itt nem sértődések vannak hanem eredményeket szeretne mindenki
 
foci
83. 2010-02-12 18:07
 
A Serfőző gyereknél ügyesebbnek lenni nem nagy kunszt,bénábbnak,naaa az már teljesítmény lenne :grin :grin  
Ugyan kinek lehet az embere,mert hogy a labdát sem tudja levenni,azt már sokan tudjuk,láttuk,talán csak az aktuális kapitány nem,ráadásul 10 ordító helyzetből max. 2 gólra képes!!! 
Na de kár Őt szapulni,nem az Ő hibája ,hogy folyamatosan megkapja a bizalmat.
 
......
84. 2010-02-12 17:29
 
tényleg ki kellene próbálni más fiatalt is,ne csak az akadémista gyerekeket sztárolják már!!!!!!!!!!!!!!!!!4az a serfőző gyerek már biztosra veszi,hogy ő mindig utazik,pedig más is van olyan ügyes mint ő.hátha,az eddig nem keresett játékosok jobban hajtanának.....
 
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
85. 2010-02-12 16:58
 
Semmi eredmény nincs ,csak kifogások és kirobbanthatatlan játékosok!Talán épp ez a baj.hogy nincs versenyeztetés,0 /nemzetközi meccs/mutatóval évekig válogatott lehet lenni.Ideje lenne kipróbálni több támadót/"zseniket" itthon hagyni/,akik kihajtanák a lelküket is,csak egyszer lehetnének válogatottak!Talán akkor a sztárolt srácok is betalálnának néha,mert erre amit mutatnak rengetegen képesek.Persze ebben az országban ilyenkor leírják a 0 gólra,hogy mekkora ászok,az eredmény nem számít.....stb.ENNEK a dumának ez az eredménye!Lehet köpködni.
 
karfiol
86. 2010-02-12 16:24
 
zs mindig az hiányzik aki nincs ott, régi mondás. Nem ez a gond,hogy a Nagy G. van vagy nincs, mert az egy gól nem sok, tehát nem a védekező kp. múlt, hanem hogy nem tudunk gólt rúgni. 
kápé mond valamit hogy ki kéne próbálni másokat is, csak mikor, mert nincs semmi összetartás meg edzőtábor stb.
 
f
87. 2010-02-12 15:12
 
Gólt kell lőni,másképpen nem lehet nyerni.Sokadszor hallottuk,hogy jobbak voltunk,de helyzeteinket nem tudtuk értékesíteni,bezzeg az ellenfél...Talán el kellene már felejteni ezt a csatárkettőst,akik nemzetközi szinten nagyon súlytalanok.. 
Ebben a korosztályban nincs jobb helyzetkihasználású játékos Nehéznél,aki fizikailag is nagyon ott van,ezt be kellene látni.Igaz a hírek szerint hónapok óta sérült,és kétséges mikor kezdhet eddzeni.
 
kápé
88. 2010-02-12 14:52
 
A második meccsen valóban jobb volt a magyar csapat ellenfelénél!Sajnos nem volt meg a kellő átütőerő! Hiányzott a Nagy Geri középről!
 
zs
89. 2010-02-12 13:08
 
Ej-ej, pedig hazai szinten erős névsornak tűnt :( A szerb meg a német csapat pedig ennél lényegesen nagyobb falatnak tűnik..bár ha így folytatjuk lehet még a svájciak is azok lesznek.
 
Gordiusz

Powered by AkoComment Tweaked Special Edition v.1.4.6
AkoComment © Copyright 2004 by Arthur Konze - www.mamboportal.com
All right reserved



 
< Előző   Következő >

Hirdetések

Itt megtalálhatjátok az UPfoci.hu oldal hirdetőit. Klikkeljetek bátran ! :)

Partnereink

A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja
Joomla Toplista

Egyebek

Itt megtalálsz egy-két hasznos dolgot, hogy feliratkozz, kedvencekhez adj és kezdőlapot állíts...

UPfoci.hu Hírlevél-feliratkozás






Joomla School Template by Joomlashack
School Joomla Templates and Joomla Tutorials