Hírek, információk az ifjúsági labdarúgásról: kettős vereség Írországban, és képernyőn a fiatalok! PDF Nyomtatás E-mail
2010. február 12.

A héten megkezdte felkészülését az Európa-bajnoki elit selejtező körre az U17-s korosztályos válogatottunk. A csapat "új" szakvezetője, Tuboly Frigyes (aki egyébként eddig is segítője volt Zsivoczky Gyulának) Írországba látogatott kiválasztottjaival, és kétszer is megmérkőzőtt a vendéglátók csapatával - az eredményeket tekintve nem sok sikerrel.
Az első meccsre kedden (február 9-én) került sor, amelyen kétgólos vereséget szenvedtünk.
A találkozón az alábbi összetételű együttes játszott:

Dombó Dávid (Szombathelyi Haladás) - Poór Patrik (Liverpool FC), Tóth Ferenc (MTK Budapest), Tar Zsolt (Videoton FC - PFLA), Fejes János (Budapest Honvéd, MFA; Bodó Norbert, Szombathelyi Haladás - 75. perc) - Szolga Máté (Twente; Földes Milán, MTK Budapest - 55. perc), Paku Roland (Győri ETO FC; Papp Máté, Videoton FC, PFLA - a szünetben), Vécsei Bálint (Budapest Honvéd), Vass Patrik (MTK BUdapest) - Serfőző Bence (Győri ETO FC), Erdélyi László (Budapest Honvéd; Banka Szabolcs, Nyírsuli - 50. perc)

Kiegyenlített játékot hozott az első játékrész első fele, amelyben ugyan vezetéshez juthattak volna a hazaiak, de nem tették, mert a részükre megítélt büntetőt hárította Dombó Dávid.
Ami aztán nem sikerült a "tizenegyesről", az sikerült - még az első félidőben - messzebbről, amikor az írek - a 37. percben - szabadrúgásból előnyhöz jutottak.
A második negyven perc kezdetén mi játszottunk fölényben, de egyenlíteni nem sikerült, sőt a vendéglátók lőttek újabb gólt. A hajrában aztán örülhettünk annak, hogy ez maradt a vége...

Tuboly Frigyes, szövetségi edző: "Nagyon mély talajú pályán játszottunk, és ez ellenfelünknek kedvezett. Az első félidőben egyenrangú partnerei voltunk a házigazdáknak, akik szabadrúgásból szereztek vezetést. A második játkrész elején időnként jól futballoztunk, ám az írek kihasználták egyetlen hibánkat, és növelték előnyüket. A finisre elfáradtak játékosaim, és ekkor ellenfelünk fölénk keredekett. Most mindenki megtapasztalhatta, hogy nagyobb önbizalommal, többet vállalkozva kell játszani, mert különben nem érünk el sikert komoly nemzetközi mérkőzésen..." (MLSZ.hu)


Tegnap következett a visszavágó, amelyen már csak egy gól született, de ezt nem mi szereztük, így kettős vereséggel zárult a túra. A "visszavágón" az alábbi együttes lépett pályára:

Dombó Dávid (Szombathelyi Haladás) - Földes Milán (MTK Budapest; Poór Patrik, Liverpool FC - 20. perc), Tóth Ferenc (MTK Budapest), Tar Zsolt (Videoton FC - PFLA), Bodó Norbert (Szombathelyi Haladás) - Papp Máté (Videoton FC, PFLA), Adorján Krisztián (Liverpool FC; Erdei Gábor, Ferencváros - 70. perc), Vécsei Bálint (Budapest Honvéd; Paku Roland, Győri ETO FC - a szünetben) - Serfőző Bence (Győri ETO; Szolga Máté, Twente - 60. perc), Banka Szabolcs (Nyírsuli; Erdélyi László, Budapest Honvéd - a szünetben), Vass Patrik (MTK BUdapest; Fejes János, Budapest Honvéd - 50. perc)

A találkozón - a kapus kivételével - valamennyi "cserejátékos" szóhoz jutott, de ennek - a taktikai okokból, alapvetően a szünetben végrehajtott változások mellett - szomorú aktualitása is volt. Az egyébként elég kemény, néhol durva összecsapáson ugyanis már a 20. percben megsérült Földes Milán (az első diagnózis szerint a sípcsontja tört el), míg Adorján Krisztiánnak egy stopli szakította fel a fejbőrét, ezért kellett helyettük mást pályára küldeni.
Jellemző, hogy a meccset egy büntető döntötte el (a 60. percben) a hazaiak javára, annak ellenére, hogy csapatunk játszott jobban, több helyzetet dolgozott ki, de a kapuba egyszer sem sikerült betalálni.

Tuboly Frigyes, szövetségi edző: "Jelentősen jobban játszottunk, mint az első mérkőzésen, a középpályán masszívak voltunk, sok labdát szereztünk, de a befejezéseknél nem koncentráltunk megfelelően. Ellenfelünknek alig volt helyzete, de ezekkel jobban gazdálkodott, így újra győzött. A helyzetkihasználás terén egyértelműen fejlődnünk kell."  (MLSZ.hu)

Ezt bizony nem először halljuk, de - sajnos - a változást hetek, hónapok óta nem tapasztaljuk. Az különösen szomorú, hogy a hazai bajnokságban a góllövőlistákat vezető (Vass Patrik - U19, 15 gól; Serfőző Bence - U17, 13 gól és Erdélyi László - U17, 12 gól) a két nemzetközi mérkőzésen egyetlen gólra sem volt képes!


Válogatottunk Svájcban lép majd pályára az elit-körben, ahol ellenfelei - a házigazdák mellett - Németország és Szerbia lesznek. A találkozókra március 25-30 között kerül sor, és csak az első helyezett nyer jogot arra, hogy a nyolcas döntő résztvevője legyen, amelynek színhelye egyébként Liechtenstein lesz.
A csapatnak egyébként még egy alkalommal lesz lehetősége "összetartásra", március 2-6. között, és ekkor Horvátországban játszik majd két meccset.

 

A HLSZ-kupáról

Néhány mérkőzést játszottak az utóbbi időben, és az általunk eddig nem közölt találkozókon a következő eredmények születtek:

Budapest Honvéd (MFA) - Ferencváros 2-1, az U17-s korosztályban, amelyben az állás jelenleg a következő:


1. Budapest Honvéd (MFA) 3 1 0 17-5 10 pont
2. Vasas 2 1 2 11-8 7 pont
3. Újpest 1 1 1 1-7 4 pont
4. Ferencváros 0 1 3 4-13 1 pont


Az U16-s korosztályban:

Ferencváros - Vasas 1-2
Vasas - Budapest Honvéd (MFA) 1-1
Budapest Honvéd (MFA) - Ferencváros 3-1

A tabellán a helyzet a következő:

1. Budapest Honvéd (MFA) 3 1 0 18-5 10 pont
2. Vasas 3 1 1 9-6 10 pont
3. Újpest 0 1 2 5-10 1 pont
4. Ferencváros 0 1 3 4-15 1 pont

A háralévő mérkőzéseket az elkövetkezendő két hétben rendezik meg, amelyekről természetesen mi is beszámolunk, lesz amelyikről helyszíni riport formájában.

 

Indul a bajnokság!

Ma készült el a Magyar Labdarúgó Szövetségben az ifjúsági bajnokságok tavaszi "órabeosztása", többek között a kiemelt I. osztályé is.
A bajnokság március 6-án folytatódik, de az első fordulóból két mérkőzés - az U17-s korosztályos válogatott fentebb említett horvátországi mérkőzései miatt - biztos elmarad, konkrétan a Vasas-Honvéd (március 7-én játsszék le), és a Ferencváros-MTK BUdapest (erre március 10-én kerül sor). Még egy találkozót halasztanak: a Videoton-Felcsút meccset majd csak június 10-én rendezik meg, utóbbi együttesnek a bajnoki rajt idején esedékes külföldi szereplése miatt.

A 20. fordulóval egyidőben zajlik majd - az immár hagyományosnak mondható - Puskás-Suzuki kupa, ezért erről a játéknapról későbbre került a Felcsút-Honvéd (április 28-án lesz), és a Ferencváros-Békéscsaba találkozó (amelynek egyelőre nincs időpontja).

Újdonság, hogy a Sport Televízió kiemelt ifjúsági bajnoki meccseket is közvetíteni fog (az új televíziós szerződés szerint). A következő találkozók kerülnek képernyőre:
19. fordulóból: MTK Budapest - Videoton (PFLA) U19-s korosztály (később kijelölendő időpontban)
20. fordulóból: Videoton (PFLA) - Kaposvári Rákóczi U19-s korosztály, április 2.
23. fordulóból: Budapest Honvéd (MFA) - MTK BUdapest (SKA) U17-s korosztály, április 23.
27. fordulóból: Győri ETO - Kaposvári Rákóczi U19-s korosztály, május 21.
28. fordulóból: Budapest Honvéd (MFA) - Győri ETO U19-s korosztály, május 28.

Mindegyik mérkőzést a pályaválasztó csapat centerpályáján kell (le)játszani, és a találkozók pénteken 17.00 órától kerülnek sorra.

 

(Legközelebb - február 14-én - Major Gáborral, a Kaposvári Rákóczi U19-s csapatának edzőjével készült interjúval jelentkezünk)


Találatok: 3745

Hozzászólások (89)
21. 2010-02-19 10:21
 
ildiko. ezek a kárörvendök azert nem mondanak neveket mert tudják hohya félország azokon a neveken röhögne./jogosan/ A legjobbak vannak ott, de a nevük ismert és ellehet verni rajtuk a vasatEzt egy sportolónak megkell tanulni elviselni! A többi meg először solgozzon, bizonyítson, vagy ha nem megy csak írígykedve had vicsorogjon!
 
Jani bá
22. 2010-02-19 10:00
 
Karfiol! 
A degradálást az ilyen .... félék kezdték, akik éppen a jelen 93-as vál.-tat nullázták le. De, ha vissza olvasol témákat, ott is csak elégedetlenkednek, és fikáznak álandóan!  
Nem azért kérdeztem, hogy rendben van - e a srác fejben, mert több korosztályban is játszik. Mondtam, én is tudok ilyen gyerekről, csak szegény 3 meccset nem tud " lehozni" közel azonos formában, mert fejben még nem sikerült összerakni! 1 nagyon jó meccse után azt hiszi, hogy mostmár ő a császár, és a következő 2 meccsen már elég, ha csak hisztizik... 
A nevesítés mellett továbbra is kitartok, mert ennek hiányában alázzátok az egész válogatottat. Így ne essen rosszúl, ha más meg degradálja azokat, akik nincsenek a vál. közelében sem!!Ne érts félre, én is frissítenék. A Serfőző, a Kállai, az Erdélyi nálam nem lenne a csapatban. Csak, tudod, ha " Kis Pista őrvezető alkoholos állapotban betöri a kirakatot, attól attól még nem a katonák vandálkodtak tökrészegen!" Érted-e?
 
S. Ildikó
23. 2010-02-18 21:36
 
Kedves Ildikó! 
 
Azt hiszem karfiol értette igazán miről szerettem volna írni.Fejben ott van-e a srácom??!!! Nem vándor madár volt a korosztályok között!!NB1-ben játszott felnőttek között!!!!!(..és van egy SL ezüstérem a polcon!)Ezt büszkeségből írom nem hivalkodásként!
 
master
24. 2010-02-18 19:46
 
Jaaa! Tehát könnyebb a névtrelenség fedezékéből csesztetni a "látszókat"! Ez jellemző rátok,.....!
 
S.Ildikó
25. 2010-02-18 19:27
 
Karfiol nagyon jól látja a dolgokat,és korrekt a hozzáállása is!! 
Véleményem ugyan ez. 
Neveket várni dilettáns dolog,mert egyből pellengérre kerülnénk,bizonyítási lehetőség nélkül. 
Menedzserek és kapitányok kéz a kézben járnak sajnos..
 
......
26. 2010-02-18 18:18
 
Karfiol! 
Valószínűleg sokmindenben akár igazad lehet... A baj csak az, hogy aki védi a válogatottat, az mindegyik játékost védi, mert senkit nem ismer azok közűl, akik nagy reformerként, szándékosan bántó, esetleg építő jelleggel, szinte név nélkül támadja őket!/ Kivéve Serfőzőt / Sőtt! Azokat sem ismerjük, akiket, a "reformerek" frissítésként a válogatottba követelnek. Persze, nem akartok kellemetlen helyzetbe hozni szülőt, gyereket azzal, hogy nevesítitek...Csak, tudod így rossz mindegyiknek, ugyanis a dumagépek szerint a 93-as válogatott 0, eredménytelen, stb., és ebben szűken is 17 gyerekről van szó! Ugye senki sem gondolja komolyan, hogy ezt a 17-et mind ki kellene rúgni?! Ezért kellene nevesíteni, nem pedig általánosítgatni!
 
S.Ildikó
27. 2010-02-18 17:43
 
Kedves S.Ildikó! 
Nem tudom master kire gondol,de te mire fel írsz ilyet?????Miért gondolod,ha egy srác több korosztályban játszik,akkor már "nincs rendben fejben....stb."???????  
Én is tudok olyan játékost aki 15 éves korában 17 és 19-ben játszott/csak 11-est hetet adtak róla/,vagy épp első felnőtt meccsén gólt fejelt.Egyszer sem kapott meghívót,három bajnokságban játszott egyszerre!Egy 92 fickóról is,aki szintén így játszott és ő sem,a saját korosztályába.Igazából nem is számít,mert mikor a válogatott srácokkal játszottak,látható volt ,hogy semmivel sem jobbak. 
Amúgy ők is tudják,hogy vannak olyanok,akiknek ott kéne lenni és vannak olyanok akiknek nem!Kérdezd meg őket!Igaz ez az idősebbekre is,ahol szintén téma volt,hogy ki/hogy került be. 
Itt a versenyeztetés hiánya a probléma ,mondjuk mit is várunk,mikor felnőttbe T.Sanyika évekig csatár lehet ..... 
Bizony megnéznék egy olyan meccset,ahol a válogatott ellen játszanának szintén tehetséges srácok.Szorítok azoknak akik épp válogatottak,legyenek jó formában és hozzák a meccseket,mert az mindenkinek jó,de ne degradáljuk már le a korosztályt,hogy akik nincsenek ott ,azok már szarok és a közelükben sincsenek,mert ez nem igaz!Akik nem kapnak lehetőséget,azok nem tudnak bizonyítani!Nem rajtuk múlik,hanem az edzők,a játékosügynökségek és a klubok érdekeitől függ,hogy épp kit és miért favorizálnak. 
Neveket vártok??Miért hozzak kellemetlen helyzetbe gyerekeket/szülőket,akiket itt szapulnának az érdekeltek,úgy hogy ők lehetőséget sem kaptak,hogy cáfoljanak a pályán?? 
Játékvezető társak látják ezt legjobban,mert ismerik a korosztályokat és a fiúkat s,hetente látják őket játszani.Kíváncsi lennék ők kikből állítanának össze egy csapatot,tuti pár új srác is ott lenne. 
Sok mindent lehetne még írni,hisz az sem mindegy ,hogy a játékosok mögött milyen csapat van.Van ahol lehet szórni a gólokat a bajnokságban,hisz évekkel ezelőtt összeszedték a kiemelkedő védőket és középpályásokat és remek a kiszolgálás,van ahol ellenben ezzel elkéstek és a támadóknak alig van lehetőségük.Nem félre érteni,Vass Patrik remek játékos én is beválogatnám. 
Szóval mastert megértem,több ilyen fiú van...
 
karfiol
28. 2010-02-18 16:48
 
Master mejik csapatban mutatkozott be a fiad?
 
Líg
29. 2010-02-18 14:49
 
Azt szeretném kérdezni hogy miért nincs állandó kapusa az u17 válogatottnak talán nincs megfelelő játékos erre a posztra?Mert nem hiszem látam én már a stteer,abu,dombó triónál jobbat de várom a véleményeket.
 
loki
30. 2010-02-18 14:11
 
Master! Talán Te is megtudod adni önmagadnak a választ, ha őszinte vagy magaddal ill. a gyerekkel szemben. - Rendben van a gyerek fejben? - Tud hozni meccsről-meccsre egy, a többieknél megbízhatóbb, és magasabb szintű átlagot? Vagy az egyik meccsen szárnyal, míg másik "hármon" meg csak "játsza a fejét" a pályán? / Bocs, de ilyenről is tudok./ Az, hogy már mindhárom bajnokságban bemutatkozott elismerésre méltó, de nem minden! Bár, már azért egyszer én csak behívtam volna... Még 1-szer sem válogatták be?
 
S.Ildikó


 
< Előző   Következő >

Hirdetések

Itt megtalálhatjátok az UPfoci.hu oldal hirdetőit. Klikkeljetek bátran ! :)

Partnereink

A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja
Joomla Toplista

Egyebek

Itt megtalálsz egy-két hasznos dolgot, hogy feliratkozz, kedvencekhez adj és kezdőlapot állíts...

UPfoci.hu Hírlevél-feliratkozás






Joomla School Template by Joomlashack
School Joomla Templates and Joomla Tutorials